11


A test ránehezedik,a vér undorító szaga bekúszik Louis orrába.A beton falakon visszhangzik fejének koppanása a kemény földön.Pupillái kitágulnak a rémülettől,szíve az adrenalintól begyorsít.Szinte kiakar törni a fiú mellkasából .Tehetetlenül verődik a sokktól,bal lábát emelni akarja ,de az meg sem mozdul.
Folytogatja torkát az ijedtség,szájürege pillanatok alatt kiszárad.Köhög.Újból levegőt akar beszívni tüdejébe ,hogy ismét köhöghessen,de ekkor beszippantja a férfi melegségét aki rajta fekszik mozdulatlanul.Azonnal becsukja a száját ,megbénult kezeit előre löki ezzel megtaszítva ezzel a szőke embert kinek hideg orra a nyakában pihen. Feje nem mozdul az idegennek csak a mellkasát tudta följebb lökni kissé.Túl nehéz Louis számára,vagy csak a félelem megbénította.
Fölmered az égbe, ami fehéren játszik szeme előtt pár méterre,talán kettőre?Nem tudja,hányingere kezd előjönni,nehéznek érzi minden tagját.Oldalra dobja fejét.Ennek csattanása,visszatántorítja a megismétléstől,újból a fehér eget bámulja.
Legnagyobb meglepetésére a test megmozdul felette.Először csak mellkasát emeli meg,utána a fejét is remegve teste után emeli.Szemébe mered rideg kékségével.Egyik szeme be van vérezve,orra...
Nincs ideje elemezni az arcmimikáját,mert az eltűnik,a kéket fölváltja a barna. A szőkét a fekete.
*
Harry
Zayn idegesen ,kezeit tördelve figyeli amint beviszem Aline-t a vendég hálónkba.Oldalazva haladok el mellette az ajtóban.Nem néz rám.A kislányt bámulja nagy barna szemeivel.Nem tudom eldönteni,hogy kíváncsi vagy csak egyszerűen megbánta,hogy belegyezett a dologba.
Mindenesetre megágyazott vendégünknek ,behozott pár plüssállatot pincéből és fölcsavarta a fűtést.
Miközben lerakom az ágyra a csöppséget akinek a feje hátra csuklott alvás közben,Zayn fölemeli a takarót,hogy lerakhassam .
Miután lefektettük közösen aludni,Zain várakozóan néz rám.Visszabámulok rá,nem értem miért vág ilyen fejet.
Kezemet felé emelem,hogy megsimogassam az arcát,de kissé arrébb dönti a fejét ,kezébe fogja kezemet.Összefonódó végtagjainkra mered.Egy szót se szól.Nem értem miért ilyen csendes,talán csak fáradt.Egymásnak döntjük homlokainkat.Én lehunyom a szememet,ő viszont nyitva tartja az arcomat fürkészi .Érzem,hogy mondani fog valamit ,de megelőzöm.
-Mi történt?-bököm ki végre.Erre ijedten fölkapja fejét,hogy szemembe meredjen.Ez nem jelet jót.
-Semmi.Vagyis...Csak Louis asszem' rosszat álmodott.Vagy ...Fogalmam sincs.-itt elhallgat és sóhajtva oldalra néz,egy pillanatra úgy érzem nem folytatja ,de aztán újra beszélni kezd.Immár a szemembe nézve-Harry nem tudjuk mi történt vele mielőtt összeszedtük volna az utcáról.Talán el kellene vinnünk egy pszichológushoz ...,vagy a rendőrsége.Tényleg,nem tudjuk mi történt vele.
-Beszélnünk kéne vele először.Nem tudhatjuk,hogy pontosan mi történt,nem kell egyből a legrosszabbra gondolni.Lehet csak elment bulizni egyet ,bedrogozták,otthagyták.-nem tudom,hogy a fáradtság beszél belőlem vagy tényleg nem érdekel Louis sorsa.
-Te nem láttad mennyire zaklatott volt,kérlek Harry. Egy pszichológust keressünk fel legalább.Vagy csak beszélj vele te.Neked tanítottak agykurkászatot a fősulin.-kérlelt kétségbeesetten. Megmarkolta mindkét felkaromat nyomatékosítás képen. Kibújok karjai közül.
-Mi történt amíg nem voltam itthon?-kérdem nyugodtan,de hajszál választ el attól,hogy berohanjak és csekkoljam Louist. Dehogynem érdekel a sorsa.Na jó ,nem kéne ennyire gyorsan kötődnöm valakihez...
-Öhm...Csak aludtunk és arra keltem,hogy kapálózik.És sikít.Mintha nem is a Földön lenne,teljesen máshol járt .Mintha valami trauma érte volna.-nem néz a szemembe eleint,csak mondandója felétől rebben fel rám a tekintete.Hazudik,és ez felbasz.
-Most alszik?-tettem ,hogy nem vettem észre a kis színjátékát.
-Igen.
Sóhajtva fogadtam válaszát.Lehunytam szememet és elindultam a fürdő felé egy relaxáló forró fürdő reményében.Jelenleg semmi és senki nem érdekel,csak aludni akarok.Nem rajta szeretném letölteni a feszültségem.Holnap foglalkozok ezekkel a faszságokkal. Azaz miután aludtam. Vagy holnap reggel.
-Harry!-szólt utánam Zayn felemelve a hangját,mintha biztos szeretne lenni abban,hogy meghallom.Meggyötörten fordulok vissza hozzá.
-Nem baj ,ha Louis velünk marad amíg szeretne?Szabadságod van,legalább lenne ki a házban veled.-érvel idegesen.
-Nem leszek egyedül,itt van Aline. Elfelejtetted?
-De ő csak a hétvégére marad.-néz a szemebe ellentmondást nem tűrve.-Igaz?
-Igaz.-Sütöm le a szemeimet.-De akkor sem fogadhatunk be csak úgy emberek a házunkba.Maradhat amíg talpra áll,de ha nem megy bele az szerződésünkbe akkor nem maradhat.Amennyiben aláírja a szerződésünket ,természetesen nálunk fog lakni...De nem is tudom..-sóhajtok-Kell ez most nekünk Zayn?-félre nézek -Túl bonyolult most az életünk ahhoz,hogy plusz egy emberről gondoskodjunk.A Rodger-es ügy sincsen még lezárva.Neked bujkálni kell ,én pedig konkrétan munkanélküli leszek,figyelni fog minket a hivatal.Te is tudod.Baszki,akármennyire tetszik nekünk Louis el kell engedjük.Ezt most nem tehetjük meg,gondolom őt is figyeli valamilyen hivatal,az árvaház után is.Főleg ,hogy 16 éves.Két opció van amit el tudok képzelni ezzel kapcsolatban;egy megszökött,kettő nagykorúsították. Mindkét esetben utána néznek.Nincsen rá szükségünk,hogy a nyakunkba járjanak a kormány emberei.
Maga köré fonja karjait.Látom bicepszeit ,ahogy mozognak.Lefelé nézve elfordul ,egy pillanatra azt hiszem elmegy amiért felhoztam a rokonát,de ekkor tágra nyílt szemekkel, megtörten átszeli a távolságot kettőnk között.Kissé megtántorodok a súlyától,mivel a nyakamba vettette magát,de megtartom kettőnket.
Hangosan veszi a levegőt,de tudom,hogy nem sír.Próbálja visszafolyatni. Talán kicsit kedvesebben vághattam volna a fejéhez az igazságot Louis-val kapcsolatban.Kettőnk közül általában ő az álmodozó én pedig a realista.
Átfogom a derekát ezzel együtt meg is emelem egy kicsit,hogy a fülébe suttoghassak.
-Sajnálom,ezt még átbeszéljük ,ha mindketten nyugodtabban leszünk-kezdem a taktikázást.
Be kell vallani,hogy te hibáztál és utána még ő fogja kimondani,hogy neked volt igazad.Ennyi,mindig beválik.
-Nem,nem igazad van.Nem gondolkodtam,csak ...annyira szeretném.Nem lehet gyerekünk,valakiről gondoskodni szerettem volna,de nem is gondoltam bele logikusan.Sajnálom.
Megmondtam.

Megjegyzések